Körtefa ültetése

A körtefa ültetése nagy odafigyelést igényel, mivel ez a növény az egyik legigényesebb gyümölcsfa fajnak számít. A körte évezredek óta ismert és termesztett gyümölcs, mely először Kínában és a Földközi-tenger területén volt jelen, onnan került át Európába is fokozatosan. A körte élettani hatása jelentős, rendszeres fogyasztásával számos betegség megelőzhető. Ráadásul körte a babáknak is már 7 hónapos kortól adható. Érdemes a körte szezonban nagyobb mennyiségben beszerezni belőle és akár eltárolni, akár feldolgozni érdemes télire.

Számos felhasználási módja ismert eltevésre is (lekvár, ivólé, befőtt, akár pálinka vagy bor), de különféle ételek alapanyagaként is szolgál.

Körtefa ültetése

A körte fajták között is vannak különbözők, érdemes ezekről is informálódni a csemete beszerzése előtt. Célszerű kertészeti árudákból, megbízható helyekről vásárolni a növényeket, hogy fertőzött növényt ne vigyünk haza.

Körtefa ültetése lépésről – lépésre:

  1. Ültetése előtt gondosan ki kell választani a helyét, mely napos, szellős legyen. Fontos a megfelelő nagyságú hely biztosítása, ugyanis a körtefa átlagosan 10-15 méter magasságúra is megnőhet.
  2. Jó, ha elsőre megvan a végleges helye, ugyanis nem tűri jól az átültetést.
  3. A szabad gyökerű csemetét ajánlott legalább egy fél napra vízbe állítani, hogy a szállítás során elvesztett nedvességet pótolhassa. 
  4. A szabadgyökerű körte gyökereinek a végéből 1-2 cm-t érdemes visszavágni, ezzel ugyanis növelhető a gyökérzóna növekedési erélye.
  5. Az ültetőgödörnek akkorának kell lennie, hogy a gyökérzet kényelmesen elférjen benne. Érdemes a kiásott földet tápanyag dús földkeverékkel feljavítani és a gödörbe szerves trágyát is rakni, amelyet el kell keverni föld keverékkel, hogy közvetlenül ne érintkezzen a gyökerekkel.
  6. Ha a földkeverék gombás betegséget hordozhat, használható gombaölő szer, mellyel megakadályozható, hogy egy esetleges gombás megbetegedés visszavesse a fa növekedését.
  7. A facsemete beültetését követően vissza kell temetni a földet és alaposan megöntözni, melyről a későbbiek során sem szabad megfeledkezni, hiszen a körte a bőséges és rendszeres termés érdekében folyamatos öntözést igényel.

Körtefa talajigénye

Talajok közül leginkább a tápanyagokban gazdag, mélyrétegű, középkötött talajt szereti.

Igen ám, de honnan tudjuk, hogy milyen a középkötött talaj, vagy egyáltalán milyen a kertünk talaja? A közepesen kötött talajból gyúrt földgiliszta nem esik szét, de nem is nagyon hajlítható. Ez a legjobb talaj ugyanis, bőven terem és könnyen felveszi a vizet, amit sokáig képes is megtartani. Ha nem ilyen a talajunk akkor sem kell elkeseredni csak fel kell javítani az ültetni való növény igényeinek megfelelően.  

A körte a magas talajvízre és a szárazságra egyaránt érzékeny. Rosszabb talajba ültetve a termései kicsik és gyenge minőségűek. A gondoskodást azonban meghálálja.

Körtefa csemetét szabad gyökerű kiszerelésben és konténeres változatban is lehet vásárolni. A körte ültetése tavasszal a jó idő beköszöntével, illetve ősszel is megtörténhet. Érdemes számolni azzal is, hogy a fiatal fa fagyérzékeny. 

A körtefa gondozása

A körtefa hazánk területén szinte mindenhol megél, mert hazánk éghajlata megfelelő számára, azonban a szélsőséges időjárást nem kedveli. Mivel virágai korán nyílnak a késői fagyok kárt tehetnek benne. A körtefa igényli a rendszeres öntözést, főleg a száraz, meleg nyarak alkalmával. Ez a növény sem mentes a kártevőktől, ezért a körtefa betegségei ellen szükséges védekezni, elsősorban megelőzéssel. A körtefa metszése is elmaradhatatlan feltétele az egészséges növény fejlődésének. Fontos az első néhány évben a koronaalakító, majd a továbbiakban a fenntartó metszésre sort keríteni.

Az egészséges, jól tartott fa különösen ízletes terméseket terem. 

http://kerteszportal.hu/

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom