Körte fagyasztása

A körte fagyasztása az egyik lehetséges módja annak, ha télire el szeretnénk tenni ebből az egészséges gyümölcsből. Bár elkészítése leginkább a körte szezonban kerül előtérbe, de egész évben elérhető, így szinte bármikor fogyaszthatunk belőle.Ugyanis a körtebefőtt és a fagyasztása is egy-egy módja annak, hogy ne csak szezonban tudjunk fogyasztani belőle.  Természetesen érdemes belőle ebben az időszakban minél többet beszerezni, feldolgozni, fogyasztani belőle. Ugyanis a körte hatása a szervezre leginkább rendszeres fogyasztás mellett érvényesül.  

Amikor még nem volt hűtőszekrény és a cukrot sem ismerték, az emberek mindig olyan zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak, aminek éppen a szezonja volt. Majd a növényi termények gyűjtögetésével szinte egy időben már elkezdődött a felesleg megőrzése is. A különböző területeken más-más eljárást alkalmaztak.

Ugyanis a hideg mérsékelt égöv területein a konzerválásra a fagy hatását használták ki a jég felhasználásával, ám a száraz, sivatagos területeken az aszalás, szárítás, illetve a sóval való tartósítás terjedt el.

Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, melyet során a gyümölcsökből elvonásra kerül a víztartalom nagy része. Ez azóta is nagyon népszerű és az aszalható gyümölcsök száma – az eljárás modernizálásával – egyre csak növekszik. Hazánkban jellemzően a szilva, sárgabarack, alma, cseresznye, meggy, de az áfonya is nagyon népszerű aszalt gyümölcs formájában is.

A cukor megjelenésével pedig a befőzések, lekvár főzések kora nyitott meg új lehetőségeket. A zöldségeket savanyítással is tartósították, a húst pedig elsősorban sózással, füstöléssel.

Körte fagyasztása

A körte – akárcsak számos zöldség vagy gyümölcs – le is fagyasztható. Figyeljünk arra, hogy mindig csak friss, érett gyümölcsöt vásároljunk. Bár a körte utóérő, így a leszedését követően még érik.

A felesleget tehát bátran fagyasszuk le. Ehhez először alaposan – több váltóvízről is – mossuk meg, majd a vágjuk cikkekre – vagy a kívánt formára – magozzuk ki és a szárát is távolítsuk el. Akár meg is hámozható, bár a héj alatti terület tartalmazza a legtöbb vitamint, melyre a szervezetnek szüksége van. Persze maradhat egészben is, attól függően, hogyan fogjuk a későbbiekben feldolgozni, elkészíteni. Fagyasztani lehet nyersen, bezacskózva, vagy dobozolva a kívánt mennyiséget, ez a téli eltevés egyik legegyszerűbb módja.

A zacskókra, dobozokra írjuk rá, hogy mit tartalmaz és mikor tettük el. Fagyasztásra porciózáskor jól hasznosíthatók a joghurtos vagy a tejfölös dobozok. De a legjobb helykihasználáshoz a téglalap alakú margarinos dobozok a legmegfelelőbbek.  

Fagyasztott körte felhasználása

A fagyasztott körtét közvetlenül a felhasználás előtt vegyük ki a fagyasztóból. Hagyni kell felengedni, majd azután használható már fel. Elkészítése megegyezik a friss körte elkészítésével. Rendkívül sokoldalúan felhasználható, hiszen készülhet belőle leves, de süteményekbe is kiváló.   

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6rte

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom